"Valahogy már máshogy látom a dolgokat, ember vagyok, nem holmi áldozat" The Ramones & Rancid - 53rd & 3rd
na ez a napom olyan fitten és üdén indult, miután 6kor 2 óra alvás után csak úgy kipattantam az ágyból XD azaz kómás fejjel kivánszorogtam, majd olyan 4 perc alatt átöltöztem, hajat szárítottam (lefekvés előtt mostam, és még nem száradt megXD) fogat mostam és amit ilyenkor szokás aztán rohantam a piacra heniékkel, aztán vissza a suliba, ott feldíszítettük adrival meg henivel a lépcsőt, közben pesztráltam sanyit, aki nemhogy másnapos, de részeg és pija szagú volt, sztem csak átöltözni ment haza :D aztán lefetrengett a virágszirmokba én meg próbáltam elterelni a figyelmét, nehogy beokádjon XD küldetés teljesítve :m
aztán főtér, megkaptam a csütörtöki képeket, hát no comment, majd mutatok egyet-kettőt :D aztán hazamentem, olyan 8 után, aztáán elvoltam itthon, 9 körül meg mentünk szerbiába.
odaérek zsoltiékhoz, sehol senki. -.- mint kiderült, a halott kertszomszédjuk telkén sátoroztak, kicsit elhúzódott a majális XD aztán hazajött az anyja, és mondta hogy ha segítünk kaját csinálni, azért hálás lenne. mivel mindenki farkas éhes volt nekiálltunk csinálni a szenyákat, igaz többet megettünk mint amennyi megmaradt, de ez már részlet kérdés :D aztán az anyja köszönete jeléül adott pár sört, vissza a telekre az árnyékba, aaa minusz 40 fokba :D természetesen franc se gondolta volna hogy ilyen hideg lesz, szvl egyszál pulcsiba kicsit kínosan éreztem magam, ezért kaptam egy lila kötött pulcsit ^^ ez olyan párnának meg takarónak használatos elnyúlt mindenki továbbadja pulcsi. egyszerre 3an férünk bele (kipróbáltuk, igen XD) meg leér a térdemig, szvl jó tróger mint én (meg mint az előző gazdái :D) na mindegy, nem lényeg, csak az hogy ez ilyen kis nyugis árnyékban hülyülős-bealvós-pijálós pihi nap volt ^^
ja meg előkerült egy olló ezért gyorsan frissen levágtam a hajamat :A mondtam, hogy le fogom, szünetben...
na de mivel mindenki hulla volt, és csak aludtunk szinte, meg beszéltünk meg ilyesmi, elég hamar hazamentünk, de azért nagyon jó volt, csak ugye hulla másnaposan nem votlak túl szalonképesek...
mint ahogy én se vagyon túl szalonképes, mert bár a telken kialudtam magam, olyan álmosító minden, hogy már nem hiszem, hogy sokáig birom. na de most a kép... XD

köszönjük ezt a színvonalas fotót gábornak. ( aki ha nem állt volna fél km-re talán még látszódna is vmi...:D) gondolom mindenki tisztán látja hogy kik vannak a képen XD ( amúgy: arnold, én, dénes, kanton és hajnal)
|