3 bejegyzés. Alvin - Illúzió
halii ^^
na mióta nem írtam annyi minden történt hogy inkább nem is mesélek semmit... najó aki ismer tudja hogy úgyis mesélni fogok. szóóóóval :A
csapó 01 - csütörtök
hátt csütörtökön írtam utoljára, ott fejeztem be a mesét, hogy megyek készülődni, mert jönnek a többiek. naiv véleményem szerint ez a "többiek" sanyi és kcs lett volna... na ehez képest megjött zsófi meg sziszka XD na de nemsoká jöttek a "többiek" is, kiegészülve sókival meg rudkával, közben még beugrott roland is, szvl így 8an az én kis 3 m2es szobámba (H) sanyi kitalálta hogy kezdjenek el alapozni, közben kcsnak vasaltuk a haját szvl úgy nézett ki a szobám mint egy csődközelben lévő fodrásszalon, aminek az egyik sarkát kiadták kocsmának XD anyám meg a másik szobában ilyen rémült fejjel: -te anita, hányan vannak már? -8an -és hányan jönnek még? -hát én úgy tudtam hogy összesen ketten lesznek, szvl már rég feladtam -és mégis kik ezek? -nem tudooom XD hát valahogy így zajlott a beszélgetés, közben persze benn majdnem szétszedték a szobámat, dehát who cares? ^^ aztán mentünk főtérre, bekevertem a kannást, jóvót jólesett köszönjük ^^ aztáán berejtettük a bokorba. voltunk ám zsákba is (aza diszkó XD) még szilveszterrel is találkoztam, meg egy csomó csomó ismerőssel meg ismeretlennel.sóki széttört egy asztalt, kcs majdnem meghót, gabi jófej volt, ladányitól meg kókaitól tarháltam, bou utál minket, adri meglepődött, joci nem emlékezett, janó kivolt, attila megismert... nem tudom, jó volt végülis (: aztáán mikor vége volt, kiültünk főtérre a maradék kannással, közbe sanyival hazamentünk vmi cuccot vinni kcs-ra aki majdnem megfagyhalt. egyébként még mindig nála van a pulcsim... :D nemgáz ^^ főtéren balhé volt, szvl szélesvásznon moziztunk 5.1 magyar szinkronnal ment a bunyó :D na hát aztán még kicsit ottvoltunk, beszélgettünk, hallgattuk a sztorikat, meg minden féle, aztáán olyan fél 2 körül hazavánszorogtunk, mindenki hazavitte a részegeket, és jelentem alásan, senki nem veszett oda, mindenki túlélte ^^
csapó 02. - péntek
utolsó suli nap, fél 9-től 11ig voltunk suliba, 4 gyötrelmes óra után kiültem janóval meg sanyival az udvarra, aztán hívott sziszka, hogy menjünk ki a parkba, ott voltak egy csomóan, kimentünk, aztán egy fél óra mulva eljöttünk mert a fiúk éhesek voltak, nekem meg menni kellett. mint jó anyjuk elláttam őket kajapénzzel, aztán elbúcsúztam, és mentünk anyával szerbiába. voltunk zsoltiéknál, aki dolgozott, szvl alig beszéltünk, aztáán átmentünk daniékhoz, végigszenvedtük a szörnyen megszervezett ballagását majd hazamentünk hozzájuk kajálni. persze ők az osztállyal bankettre mentek, szvl ottmaradtam bencével meg a többi (ismretlen) haverjával, akik szintén az igyen kaja miatt jöttek XD egyébként finom volt, főleg a torta (milyen kajás vagyok ma már nem eszünk *-*) na kaja után még kis beszélgetés, aztán nem is tudom hány körül indultunk haza, de egész jó volt egyébként, meg ahogy hallottam itthon is punny volt, szvl belefért ^^
csapó 03. - szombat
azaz ma. reggel elég hamar felkeltem, anyával elmentünk nekem papucsot venni, tök szépet találtunk, ilyen kockás meg tök kényelmes, igaz, férfi, de kinemszarjale ugyebár pááánkok vagyunk :D aztáán hazajöttem, megbeszéltük, hogy ma nem megyünk marospartra, mert inkább anyával bemegyek szegedre, és veszek pár cuccot. egész jó arány, mert találtam táskát, és ac/dc-s rövidgatyát (am nem ilyen csak szeretném XD) is amit már azóta kigondoltam, mikor először szóba került a rövidnadrág. továbbá vettem 2 pulcsit (van értelme ilyenkor... najó olyan, de szépek (L)) meg egy halom ilyen vastagpántos (bmeg nem tudom hogy mondják magyarul) pólót mert olyanom nem volt. hát mostmár van egy életre elegendő :D na aztán most itt megy msn en 1000wattos szenvedés, hogy mit csináljunk meg hová menjünk, gondolom az lesz hogy itthon szenvedünk egy órát, aztán kiülünk a főtérre mert nem tudunk hová menni :D hát nekem okés, úgy se vagyok épp szalonképes állapotban, sztem be fogok aludni... :D na mindegy, majd lesz vmi (: de most megyek készülni meg minden... legyetek jók sziasztoook ^^
|