hétfő délutáni elmélkedések :D The All Amercican Rejects - Gives you hell
na ma eddig elég jól telt a nap, mivel még nem beszéltem semmit anyámmal. ellentétben egyik ismerősömmel feljött ez a piercing-tetoválás téma, és közölte, hogy szeretné ha csinálnék neki fültágítót. hát mondom fujj eszednél vagy? nem fogok én más emberek fülébe tollbetétet nyomkodni, épp elég para volt a sajátomba is :D viszont eszembejutott, amit petrával beszéltünk multkor szegeden, hogy végig kéne lyukasztgatni a fülünket, szvl egyszer azt is meg kellene ejteni, vagy legalábbis megkérdezni, mennyi egy lyuk... na nem mintha lenne más választásom, mivel azt nem szeretném magamnak, mert az fujj :D erre is hogy voltam képes nem tudom, de inkább utálom magam, hogy kivettem... na talán majd nyáron unalmas pillanataimban... :A minden esetre, most tök rá vagyok kattanva erre a lyukasszuk végig a fülünket dologra, szvl sztem majd mondom anyának hogy ha lesz pénzünk akkor szeretnék ^^ nem mintha nem félnék halálosan a tűszúrástól, de akkor is, az olyan szép mikor végig ilyen pötty-pötty-pötty-karika-pötty-lógós-lyuk :D szvl majd megpróbálom összeszedni magamat, vagy elviszek magammal vki olyat, aki előtt gáz, ha látja rajtam hogy félek :D na majd ezen még elleszek egy darabig, minden esetre most megyek, mert semmi kedvem a napomról írni...
csak három betű... WTF???
on.
fogalmam sincs mi van. vagy mi lesz. vagy lesz e vmi. csak túl akarok lenni mindenen. nem akarok ezen gondolkodni, még 18 se vagyok. mért én döntsek el mindent? most mit várnak tőlem? és. mért tőlem várják? a rohadt életbe. nem tudom. nem akarok foglalkozni vele. mégis rengeteget gondolkodtam. és tudod mit? nekem már mindegy hogy mi lesz. egyszerüen csak túl akarok lenni rajta.
off.
deszépidőnkvan énis faszláma akarok lenni (8) Macskanadrág - Ez nem az a party
na megint jelen. a tegnapi napom úgy alakult, hogy a nagy regenerálódásban fél 10kor elaludtam, mert vmi gusztustalanság volt a tv be amit nem akartam nézni, elég volt egy rész is XD meg am is... nem voltam vmi szalonképes egy olyan nap után...
reggel fél 8kor csörgött az óra, ezután negyed 9kor mindjárt ki is pattantam az ágyból gyorsanfrissen, elmentem tusolni, majdnem elaludtam a fürdőben, aztán fogmosás közben is meg amúgy is :D de élek :m bár hazafele majdnem elloptak a cigányok =( nade végülis nem :A mondjuk attól jobban féltem hogy elvetemült szegedi goth csaj és barátja rituálisan feláldoznak a sátánnak és kibeleznek és fellógatnak a Tiszaparton egy fára, de végülis mint látjátok, ezt is túléltem, úgyhogy tiszta szörvájvör napom van ^^ aztán miután teljesen összefüggéstelenül elmeséltem a szegedi történéseket, most elmondom hogy miután hazaértünk, találkoztunk sacival meg renivel akinek odaadtuk az ajándékát, egy pepperes tolltartót ^^ tökszépsztem :m
ha nem lenne így összefirkálva a tolltartóm, nekem is jóljönne már egy másik, mert ezt már 7. óta hordom, igaz még semmi baja csak már unalmas. de mondjuk sajnálnám kidobni, olyan jó firkás, hogy sztem 4 év múlva is ezzel fogok nyomulni, mindenkinek a neve rajta van meg minden, szvl olyan egyedi :) nem is kell másik. viszont egy táska nem ártana, mert már mindig a hátizsákommal megyek mindenhová. nem mintha nem szeretnám, csak belesül a hátam :D de végülis nem tudom hogy milyet akarok. mert most csak ilyen kis lidl szatyos típusú táskákat lehet kapni, ami még esetleg tetszene is (most néztem szegeden egy tök aranyos kis etnies-t), az a) szarul áll b) nem megy a stílusomhoz c) 8000 ft -.- szvl felejtős, és asszem ezentúl is az én kis billabongommal járkálok majd :)
na de nagyon elkanyarodtam a napomtól... bár asszem be is fejezhetem, mert nem történt semmi más különös. akkor talán megyek is... ja és megígértem magamnak, hogy MA tanulni fogok. nem tudom mi lesz belőle, ahogy magamat ismerem, nem sok, de a holnapomat nem akarom erre pazarolni. na majd kíváncsi leszek... :D
Rick feladta na hejhó kis hagymából és kukoricaföldből készült barátaim!
a mai napomat uuugy megosztom veletek hogy suhujj. mikor beértem a suliba, összevissza rohangáltam, volt egy csomó dolgom meg minden, sikerült kikészíteni a szerverszobában az összes infótanárt, ugyanis amit nyomtatni akartunk, csak törökül jelentítette meg. na nembaj, végül is sikerült, meg jól elszórakoztattuk egymást :D első órában a fiúk szerencsétlen ctrl+c ctrl+v-zett Mozart életrajzát hallottuk, másodikban MEGINT elsunnygtam a kémia tz-t, harmadikban szegeden szabadont hallgattunk alexel, meg egy kis dnb-t janó jóvoltából, aki olyan hangosan hallgatta hogy sztem még a másik teremben is hallották XD matekon lebaszást kaptam =( magyaron vmi szerelmetes verseket kellett olvasni, am ez a petőfi sztem kajak leszarta júliát, mert annyira nem róla szólnak a versek, csak gondolom ezt a címet adta, hogy ő majd milyen laza gyerek lesz hogy ponthogynem arról ír, ami a címbe van.
aztán következett egy fantasztikus angol óra, amit gréta hagyományszerűen kihagyott ezért egyedül ültem volna, de janó késett ezért sanyi odaült mellém szvl jóvolt :m aztán megérkezett janó is, a nyakláncomban feszítve, na akkor láttam hogy ez is nagyon konszolidált óra lesz :D aztán mééég nyújtott egy másfél métert a nyakláncomon és visszaadta :m na rick meg tök fura volt, janó szerint azt akarta elmondani hogy megjött neki, csak nem merte végülis hát nem tudom, minden esetre tök fura volt. kiosztotta a dogáinkat, az enyém 5ös lett aztán reni is kirinyálta magának az 5öst, meg még egy csomóan a jobb jegyet. dehát most hatost hová adjon, érted... XD aztán végülis leszart bennünket, mert sanyival hátrafordultunk janóhoz, odaült alex reni saci meg joci is (aki kivételesen megvolt és nem hagytuk el XD) és így beszéltünk csomóan, rick meg nem szólt semmit, ő is leült másokhoz beszélni. aztán volt egy gyenge próbálkozása, hogy gyakoroljunk speaking tesztre, de az is kudarcba fulladt ugyanis janó köpőcsövezett a papírommal, egy ceruzát próbáltunk kilőni belőle, ami 2x sikerült is :A (csak nem ért célba:() viszont megírtunk egy orvosos párbeszédet a herenagyobbodásról, szvl nem mondhatja rick, hogy nem foglalkoztunk a feladattal :D
szkúl után hazajöttem, beszéltem regivel meg mindenki mással is, most meg megyek pihenek kicsit, aztán majd még van dolgom mára, olyan 5 fele, hnap meg ugye sc szvl remélem, nem fogom magam tökönszúrni az unalomtól.
a wn blog közérdekű információi következnek:
akinek van egy felesleges 18-at betöltött lány személyie, jelentkezzen a vevőszolgálati pultnál, igazán szivesen veszem.
köszönjük figyelmüket, közérdekű információinkat hallották.
Update 19:55
khm... hátt nem tudok mit mondani, ez lál volt :D két ekkora suttyót... na mindegy legalább nem unatkoztam itthon. szvl jó délutánom volt. csak gondoltam megosztom veletek, de csak igy, NEM fogom leírni mi volt, mondjuk nem is lehet... hátt kíváncsi leszek ennek a folytatására mindenesetre, de akkor is... mégegy ilyen napot... áhh ezkész :D na megyek kezdek magammal vmit ^^
jah és boldog szülinapot reninek aki már végre ő is 16 :m
nyári munka :) Road - Nem rólunk szól
mindig is szerettem volna vmi nyári munkát. csak anya nem engedett eddig, mert még fiatal vagyok, meg ilyesmi, hát igaza is volt, mert 16 év alatt nem lehet legálisan dolgozni emmón. annyira meg nem ismerek sok embert abból a rétegből hogy dolgozhassak úgymond "feketén" szvl eddig maradt az otthonülés, meg a haveroknak besegítés... de most :A
hála az elmaradt töriórának, annyira unatkoztunk renivel, janóval meg alexel, hogy kitaláltunk magunknak egy jólfizető -bár némileg kockázatos- nyári bizniszt. nos a lényege a dolognak annyi, hogy átmegyünk romániába renivel, egy árvaházból ellopunk 8 kisgyereket, én lenyelem őket, áthozzuk a határon -ahol azt mondjuk hogy 8as ikrekkel vagyok terhes-, reni kiszedi őket, alex kiveri a fogukat, janó pedig kiképzi őket errearra XD éss eladjuk őket jópénzért, aztán meg megyünk westendbe deszkásboltokba elbaszni a pénzt és megint elhagyjuk jocit, aztán kiülünk a tetejére és jólesz :m na hát ez várható nyárra. (H)
egyébként meg ma megint tök felesleges volt bemenni, ugyanis a 7 óránkból kb 1 volt normálisan megtartva, ami meg tesi volt, szvl no comm :D azért jó hogy a tanárokat is megcsapta a tavaszi szellő ^^ na szvl egész jó napom volt, egészen még haza nem értem. ó imádom ezeket a szuper híreket. mindegy, próbálok úgy tenni mintha misem törtnént vna, és majd minden megoldódik :m kezdjük is rögtön a holnapi kémia tz-vel amit annyira fucking nincs kedvem megírni... mondjuk kinek is lenne... többiek már olyan másfél hónapja megírták, már konkrétan azt se tudom, mi volt az az anyag... de a többieknek is egyes lett, szvl nem para :D
már csak unokatesómmal kéne beszélnem, akit megint kicsaptak a suliból mert a nyelvvizsgája nem sikerült, és eddig kapott haladékot... szvl elég fuck a helyzet, de nem akarom hogy ráhagyja mert van benne tehetség... több emberre való. csak nem akarja beismerni, és így sose veszik fel az iparra... na de who cares? itt senkit sztem szvl megyek és nem tudom... végülis semmi dolgom. csak nem tudom. nincs miről írnom.
|